Úgy visszapörgetném az időt arra a napra mikor először láttalak... Rád néznék és elsétálnék melletted.

Szánalmas kételyek pihennek a levegőn, hogy majd aztán egyszer csak a nyomor dühöngjön.

Néha már azon gondolkozom, hogy mit jelent a fény, hova tűnt el. Miért csak látom magam előtt, miért nem érzem?

Szabadulni akarok az emlékekből,

Szabadulni akarok a múltból,

Szabadulni az életedből!

Szabadulj te is,

Szabaduljunk szabaddá, hogy önmagunk lehessünk.

Valaha féltem és rettegtem.

Mindennap csak szenvedtem.

Valamikor fényt láttam kint,

és te voltál az a kincs.

Ordított a csend és sikított a magány.

Hova tűntem el?

Ki lesz az aki megtalál?

Fényből szőtt testem, porcelán szívem,

üresség legbelül, sötétség mindenütt.

Ki tudja ki vagyok?

Ki tudja ki leszek?

Önmagam keresem,

de nem találom sehol...

Csepp lettem a tengerben végtelen üvegbe zárva kiszabadulhatatlanul elfolytva a boldogságba.