Menekültem. Vége.
Többé nem érdekel. Tényleg?
Nevettem. Álca.
Sírtam. Titok.
Gondoltam. Rád.
Álmodtam. Rólad.
Haragudtam. Rá.
Könnyek folytak le. Rólam.
A játékodból kilépek. Rájöttem hogy nem tudlak elfelejteni, téged szeretlek és téged is foglak szeretni. De nem leszek vesztes senki előtt sem, nem szeretem, ha kiröhögnek... és ezért végeztem. Gyáva vagyok beismerem.. mégsem vagyok olyan erős mint ahogyan hittem...
Elvetted az eszemet, és tényleg nem tudom már mit tegyek...
Eddig szerettem valakit, aki mást szeretett. Érte éltem mindennap, képtelen voltam elképzelni, hogy bárki a helyébe is léphet. Minden percem, minden gondolatom körülötte forgott. Nem illettünk össze, talán tetszettem neki, de távol tartotta magát tőlem. Fájt az elutasítása, mégis őt láttam éjszaka az álmaimban. Ez így ment már lassan 8 hónapja.. Azt hittem lelkem belefagy.
Amíg el nem jöttél te.
Kezdeti lelkesedésem amit irántad éreztem teljesen normálisnak tűnt.
Mindenkit így csodálok aki új és gyönyörű.
De mikor előttem megjelentél, és először rám néztél, talán megállt bennem egy világ.
És akkor jöttem rá, milyen az élet amikor csodás.
A köd egy láthatatlan fátylat borított rám.
Minden ajándékod egy lépés volt feléd.
Úgy gondoltam ez lesz a remény. Boldog voltam, mert tudtam hogy azt szeretnéd amit én...
Hallottam a múltadról, elmondták nekem, de te egy szót sem szóltál róla nekem... de nem féltem tőle.. meg voltam róla győződve, hogy neked csak én kellek.
Mikor azon az estén ajkad először az számhoz ért, az volt a legnagyobb hiba amit elkövettél..
Akkor lett a szívem a tiéd. Mint amikor a boldogságba fürdenél..
Elolvadtam. Vagy inkább odafagytam? Lehetetlen megmondani... De azt tudtam, hogy nagyon szerettél... Vagy egyszerűen csak így tudsz szeretni?
Soha senkitől nem éreztem iylet még. Hagytam, hogy a kezemet fogjad, pedig iylet mással sosem tennék...
Aznap este oly sok minden történt... Talán akkor még nem sejtettem, hogy mekkora hatással leszel rám.
Hisz elbújok a problémák mögé, hogy elkerüljem azt, ami nekem jár.
De azt hittem ennek vége van már..
Tévedtem.
Ez a lány attól a naptól kezdve mindennap téged vár. De neked ott volt valaki más... akiről letenni sohasem tudtál. Mégis elvetted a lány eszét. Nem hagytál neki semmit, elloptad a mindenét.
Sírt utánad, tudsz e róla?
Bár te is sírsz... ezt megtudta..
Csak nem utána... hanem más után. Akit jobban szeretsz bárkinél, de nem adja neked a szívét.
Bezzeg én...
Próbáltam nem gondolni rád. Hátha elfelejtelek..
Nem sikerült, vesztettem.
Haragudtam rád, hogy ott hagytál.. Egyedül. Mikor számítottam rád.
Bosszút fogadtam. Akár ölni is kész voltam...míg ismét meg nem láttalak. Vele.. azzal a lánnyal, aki miatt ennyit szenvedek.
Féltem, hogy szebb lesz nálam..
Féltem, hogy fájni fog amit látok majd.
Féltem, hogy rám se nézel.
Féltem, hogy könnyek között előtted elvérzek.
Nem volt szebb nálam...és nem is sírtam. Erős voltam.. vagyis megpróbáltam...
Éreztem a sajnálatod.
Éreztem minden szavadban a bocsánatod.. de nem erre volt szükségem. Azt hitted ennyivel megúszod és minden rendben?
Nem.. nem így megy.
Kiengeszteltél, de ugyanúgy maradt minden.
Én elmondtam neked mit érzek.. Remélem megértesz.
Mikor csókot adtál annak a lánynak felömlöttek bennem az emlékek.. Az a lány nem szeret téged.. nem mondom el neked, mert úgyis sejted.
Láttam ahogy eggyéolvadtok. És te az egész szivedet elé öntötted... Nem is fájt mint gondoltam. Viszont mikor egyedül hagyott, azt a szenvedést a szemedben amit láttam többé nem szeretném. Az fájt csak igazán, ahogyan egy emberért szenvedsz, ki csak meg sem érdemel.
Nem tudom mit érzel, bár nem tagadom hogy igenis érdekel.. Azon az estén mikor kettesben maradtunk, egy éjszaka alatt visszahoztad a kedvem. Tudtam, hogy nem kapok tőled csókot, mert annak a lánynak szánod az összes boldogságot.
De melletted aludtam, és talán ez volt a legtöbb amire vágytam.
Te aludtál, én néztelek. Kezemmel hozzádértem.
Félelmetes, hogy mennyi erő kell, hogy rád ne vetődjek... de sikerült. Visszafogtam magam...
Átöleltél... vagy csak képzelődtél?
Hogy én vagyok az a lány aki kell neked, és most melletted fekszik?
Sosem fogom megtudni.. de azon a reggelen rájöttem, hogy ilyet éreztem már át.. egyszer nagyon rég.
Újév reggelén.
Akkor is ugyanígy történt.. ugyanígy éreztem...
Ugyanígy néztem..
De egyszer az álom véget ért.. A varázslat megtört.. Megtört a jég.
Megjelent aza lány... aki miatt egész nap tovább szenvedtél.. bárcsak segíthetnék..
De már érzem, nem vagyok ide való...
Ha belemennék is, csak vesztesként jönnék ki a játékodból.
Nehéz lesz téged nem látni.. valamiért már most érzem hogy ez ugysem fog menni.. de ki kell próbálni.. hátha sikerül.
Könny hullik mindenütt.
Az én szememből is könny hull..
Emléékszel e még arra a pillanatra mikor megígértél nekem valamit? És most viszont hallom a nekem szánt ígéreted más szájából...
Tudom, hogy már nem avgy az enyém, mégis reméynkedtem hogy hátha emlékszel még, mikor rám nevettél és mindent megtettél, csak hogy boldoggá tegyél.
Most már én tartozom neked. Az adósod lettem. Nem szeretném ha továbbra is így menne... de nem bírom ki nélküled..
Nélküled totál üres az életem. Te hoztál nekem be először fényt.. Te mutattad meg hogy hoygan s miként kell valakit szeretni...
Milyen érzés boldognak lenni.. Te megadtad nekem, én nem tudtam viszont..
Pedig megpróbáltam elhiheted, nem hazudom.
És most nem tudok mitévő lenni. Bárcsak segítenél...
De a legegyszerűbb ha kilépek. Megpróbálom, még ha nem is megy. Ne keress.. én sem kereslek.
Próbáljuk meg. Tartsunk szünetet.. Ha egyszer visszajössz hozzám, mert már hiányzom neked, csak reménykedj, hogy még mindig így érzek... Ha egyszer sikerül rólad lemondani, minden erőmmel azon leszek, hogy hagyj békén lenyugodni.
Szerelem...ez lenne az? Miért ennyire fájdalmas?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése