És már megint a múltról beszélek...

Sokat kérdezel, miért érdekellek még most is annyira?
Folyton összezavarsz és csodálkozol ha azt mondom kérlek húzz a faszba? Én vártam rád de nem jöttél értem, szerettelek de nem mondtam mert féltem.
Nélküled senki vagyok, zavar ha azt mondom már boldog vagyok, fáj ha néha rád gondolok. De nem akarod hogy vége legyen nekünk, mert terveid vannak még velünk Elvárod, hogy elfogadjam mindent amit kívánsz, el kell néznem neked minden problémát, felejtsem el azt amikor porba rugdostál, és mintha meg sem történt volna az amikor előlem elfutottál...
Sejted jól hogy hogy érzek, tudhatnád is hogy mennyire fáj, hányszor mondtam már, hányszor hallottad te is vissza, hányszor sírtam miattad, hány embernek panaszkodtam rólad órákon át... és így cserben hagytál. Miattad volt mind, ha egyedül voltam sosem hívtál csak ha sokan voltunk egy éjszakán.
Akkor is kihasználtál, mindegy nem érdekel már, minden az én hibám. Én rontottam el valahol, talán már a legelején, úgy vágyom rád, szüntelenül gondolok minden percre mikor először láttál, s semmi sem volt rossz, minden szép és jó, boldogok voltunk boldog voltam én is, emlékszem mosolyogtam hazafelé az úton és milyen jókat aludtam...
Rád gondoltam a fejpántodat hordtam, még azzal is aludtam az éjszaka felkeltem álmomból hogy ugye még megvan?!...
Virágaidat elraktam egy dobozba minden nap megnéztem s örültem ha kaptam még egy újjat. Most is nézegetem igaz elég ritkán de mikor meglátom nem maradt belőle más, csak penész, bűz, rohadástól rohadt undorító kukába való szemét. Talán ez történt velünk is, féltettem a kezdetet s önzően magamnak akartalak, bezártalak egy dobozba levegő nélkül s rohasztottalak míg bele nem pusztultál, lehet tényleg így van. Nincs erőm téged kihajítani, az életem végéig meg akarlak tartani, a rohadt penészt csodálni, hisz annyi meg annyi emléket őriz. Ha nem lenne azt hinném meg sem történt, pedig volt ilyen, volt amikor tényleg boldog voltam nagyon rég.
Ültem veletek, ott voltál mellettem, szívből nevettem, sosem gondoltam volna hogy egyszer ezt is elvesztem. Sok minden kellett nekem mindent megkaptam ami kellett de közben sok mindent el is vesztettem, önző voltam s mire rájöttem késő volt, elmentél s leszartál tök jogos nem haragszom rád.
Akkoriban még a pillantásodtól is elolvadtam, de nem tudtam mit gondolsz valójában magadban.
Annyira újrakezdeném, úgy látnálak még egyszer először, úgy szólnék hozzád még pár szót, úgy szeretném ha kellenék neked mint rég, szeretném azt a pillanatott átélni mikor vártalak, és te jöttél velem szembe kcisivel később már meletted sétáltam közel voltál és már akkor éreztem az illatodat. Hallottam a hangodat mosolyogtál rám, azt mondtad furcsa vagyok bár igaz hazudtam össze vissza, tudom már hoyg nem kellett volna de nekem ezt is megbocsájtottad...Szeretnék még most is hinni neked, de tudom ilyen már nem igazán lesz, elmondom neked titokban mindig várni foglak, lehet a számon utállak és leszarlak de szívem mélyén sosem felejtelek el sosem hagylak el, és bennem fogsz élni míg nem jön valaki más a helyedre mert akárhányan is dobogatták már meg utánad a szívem, mindig érzem hogy valami még kell nekem, valami nem elég, valami ne tökéletes. Nem ugyanaz az illat, nem ugyanaz a mosoly, nem ugyanaz a tekintet, nem ugyanaz az érintés, nem ugyanaz az ölelés.
Tehát hülyét csináltál belőlem, és én hagyom simán, lehet hogy ezért kinevetsz, de tudom nem utálsz mert mondtad hogy kedvelsz és hiszek neked, bár sok mindent mondtak vissza nekem, lehet mégsem szabadna neked hinnem hisz a lászat csal ugyanolyan vagy mint a többiek, és pont a te csapdádba estem bele. Naiv vagyok és iszonyúan gyermeteg, sokra vágytam de ezzel vezstettem el mindenemet.
Ha lehetne újrakezdeném, ha tudnám mindent máshogy csinálnék.
Igazából túl sokat nem szeretnék, csak még az illatodat hadd érezzem egy picit. Kérlek, egy igen picit...