Tűnj már el az életemből, elegem van hogy soha nem hagysz ki a hülyeségeidből.
Miért keversz be folyton? Mikor hagysz már nyugton?
Mint sötét árnyékom követsz szüntelen, én meg menekülök előled sikertelen reménnyel.
Fantom vagy, egy igazi átok. Mikor hozzám szólsz egyből elfog a mámor. Olykor én sem tudom már többé, hogy hol vagyok. Csak egyedül az éjben, ismeretlen utakon szállok.
Sűrű éj zuhant rám, rájöttem szívem még mindig téged vár.
Démon vagy, kisértiesen szép. Senki másnál nem látom ennyire tisztán hol a vég.
A te illatodat kívánom még, minden percben testem érted ég. Tudom semmi sem lesz ugyanaz mint rég, de a remény sosem fél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése