Régen azt hittem boldog vagyok, megtaláltam mit akarok, s meghalni úgy fogok, hogy álmomat ki sose mondhatom...
De aztán megváltozott minden, mikor spontán valamerre elmentem, és akkor rájöttem, hogy minden lehetséges, nem kell továbbra is üresnek lennem, minden gondolatomat a szívemben őriznem, szabadon szerethetek, ahogy mindenki mellettem.
Telt az idő, múltak a percek, de én észre se vettem, és hirtelen arra ébredtem, hogy minden vágyam beteljesült előttem. Boldog voltam, igazán boldog. Bár igaz szenvedtem, de tudtam így kell lennie, mert így akartam élni, erre vágytam, így teljes csak az életem.
Adtál valamit nekem, megmentettél engem, egy nap meghálálom, de nem most mert nincs hozzá kedvem, de egyszer tényleg visszaadom, megígérem.
Szíveket török, ez a munkám ennek örülj.
Árnyékom fantom alakot öltött, ott hagyott egyedül szakadó esőben, embert nem látva, éjszaka a magányba zárva.
De tudtam nem így fog véget érni, tudtam hogy lesz még valami, tudtam hogy csak idő kérdése hogy hogy fogok megoldást találni, és sikerült. . .
Tömegbe vegyülve néztem fel rátok, mindig veletek leszek ha kellek rám számíthattok, csak egyet kérek, énekeljetek, amíg bírjátok....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése