Baszok a jövőre.

Gyere felém, sose félj.
Tudom azt hiszed más vagyok mint a többi, de elmondom neked, hogy rettenetesen nagy tévedésben élsz. Mert nem vagyok se szebb, se több mint azok akiknél jobbnak tartasz. Én magam vagyok a megtestesült barom, hisz semmi se ugyanaz mint rég, mégis hagyom...
Szédületbe kábít, minden szavad, minden pillantásod, nem hiszem el hogy pont te vagy az akinél jobbat nem találok. Pedig könnyek börtönében szenvedek érted életem első őszinteségével.
Mikor megláttalak, már akkor tudtam hogy te leszel.
Kapkodva várom, hogy végre ismét elkapjon a felejtés ereje.
Nem bírom sokáig, kérlek jöjjön valaki értem. Az idő múlik talán vele múlik minden, de miért van egy olyan érzésem, hogy a szívemben egyre csak a nevedet vésem...(?!)
Rohantál felém, fogalmam sincs miket gondolhattál, fogalmam sincs miket gondolsz mikor meglátsz, fogalmam sincs miért érte sírtál.
Fogalmam sincs miért sírtam érted, fogalmam sincs mi fogott meg benned, fogalmam sincs mással boldog miért nem leszek.

Tudom jól nem veled kéne lennem, tudom nem vagyok más, puszta eszköz, mivel célodat könnyebben eléred. A pillanatnak élek, a holnatól már nem félek, szeretnék boldog lenni minden percben, ha kell baszok a jövőre, csak hadd örülhessek neked mindig mikor megjelensz, és hadd ne kelljen éreznem, hogy másé vagy és az égvilágon csak neked nem kellek...
Nem értelek, lehet sose foglak, de a szívemet egy valós tény nyomja, hogy te vagy az aki az életemet tartja.
Míg lélegzel és vakító mosolyoddal rám nevetsz, tudom hogy van esélyem, hátha egy nap úgy jössz elém, hogy szia legyél az enyém!
Lehet naiv álom az egész, mégis kívánom ezt és egy egész regényt amibe nincsen senki csak te meg én, ahol nem zavar minket senki és veled lehetek végig...
Ezt érzem, én sem ezt akarom hidd el nekem, de nem tudok mit tenni veled akarok lenni, minden nap, minden pillanatban, önzően magamhoz láncolni és a jövőre rábaszni...