Semmi sincs ezen a világon, míg nem találsz valakit, aki akaratod ellenére senkiből valakivé tesz.

Gondolkodtatok már azon hogy mi is pontosan a semmi? Valami, ami egy nagy semmi..
Valahol a semmi közepén, abban a tudatban merülve, hogy létezel, de nem vagy semmi se senki, és a semmiért élsz.
De te adtál valamit, amitől többnek érzem magam a semminél, talán néha fáj, néha sírok, néha semminek kívánom magam, mégis több lettem a semminél.. csak is általad érzem magam valaminek.
Még látom az értelmét annak, hogy fel-alá rohangáljak ebbe a szörnyű világba, eltűröm az összes emberi baromságot és elfogadom hogy én is ember vagyok egy barom a tömegből aki egy ugyanolyan baromért sír minden áldott nap, és csak is azért kel fel minden reggel, mert hátha találkozik azzal az emberrel, aki a senkiből valakivé tette a senkit... Miatta létezem még, de őt ez már nem érdekli. Eggyel több szenvedő lélekkel gazdagította az univerzumot, azzal a tudattal hogy szenvednie kell több millió semmit érő porszemnek, hisz őt is szenvedni hagyja egy senki és érte él minden nap, miatta kel fel minden reggel hátha láthatja és elmondhatja a senkinek hogy köszönöm hogy senkiből lehettem valaki...általad.
Mind egyformák vagyunk. Mindannyian szeretünk, mindannyian szenvedünk, mindannyiunknak vannak álmai és céljai... de ha nem éred el a célod akkor mit ért ezen a világon megszületni? És ha eléred a célod, akkor álmokat szőni mi ért egy életen keresztül? Befejezetlenül feküdni élő senkik lépte alatt, hogy majd idők múltával egy univerzummá nődd ki magad és helyet adsz még több senkinek ezen a semmi közepén.
Semminek lenni... egy fajta védelmet kapni, a könnyektől megszabadulni, fájdalmat nem érezni, vért nem ismerve, szenvedéstől megkímélve, a lemondást elfelejteni, a csalódással nem találkozva, boldogság és magány elől rohanva...
De én nem kaptam választási lehetőséget. Valakivé akartam válni a semmiből, mert nem tudtam mi az a bánat, könny, mosoly, boldogság, csalódás, szenvedés... nem tudtam mit jelent szeretni valakit, nem tudtam mi lesz ha valakit a szívemen hordozozok majd.
Nem tudtam mit érzek majd belül ha mosolyognom kell egy senkire, és hazudnom neki, hogy nem fáj semmim és örülök hogy valaki lehettem a semmiből...általa.
És nem bánt, hogy szeret valakit, egy senkit, aki miatt ismét senki akar lenni, és az egész valamit elfelejteni...
Tényleg nem... mert a bánatot mosolyba lehet folytani, és ekkor érzem belül hogy tényleg nem vagyok már senki... mert lettem valaki, érzek valamit... általad.