Nem, nem, nem.
Nem hiszem el...
Csak nézlek, néztelek.
Vajon ezt is csak azért tetted, hogy más féltékeny legyen? Vagy most az egyszer tényleg kellek.
Nem, nem hiszem.
Már megint hazudsz, lehet hazudtál már nekem vagy ezerszer, lehet fel sem tűnt, nem hibáztatlak semmiért sem, mert az egyetlen ember aki hibás ebben, az én vagyok, hogy még mindig hiszek neked, csak mert ártatlanságot tükröz a szemed.
Vagy inkább ártatlan hazugságot. Én sem tudom már pontosan de nem is érdekel, mert már megint csapkodom az arcom hogy hogy lehettem megint ekkora ostoba, hogy hagytam magam.
Melletted álltam, melletted mentem szótlanul, némán, de minden gondolatom neked ordibált, és tudtam hogy mikor te is elnémultál neked is minden gondolatod ordibál, de hogy mit azt sosem tudom meg, mert elég volt ránéznem az arcodra és már sejtettem...
Folyton ez megy. Már belefáradtam, talán mégiscsak mást kéne keresnem. Melletted lebénulok, szótlan maradok, már azt sem tudom mit gondolok, de te mgint csak a szívemet lopod.
Lehet, hogy csak egy érintés volt, lehet csak egy csók, egy ölelés, egy szó, egy pillantás de nekem olyan sokat számított, neked lehet semmi mást.
Ha nem lehetsz az enyém legalább egy picit próbálj meg színlelni hogy nem álca az egész.
Behunytam a szemem forgott velem a világ, azt hittem sosem érezhetek már úgy mint régen, lehet van benne igazság, de még most is azon gondolkodom, hogy miért kell hibáznom egy életen át?!
Miért kell nekem pont a te játékodban szenvednem, vesztesnek lennem, és tudni arról hogy valamit sosem kaphatok meg.
Miért kellett téged megismernem, és egy nap alatt belédszeretnem, hogy aztán újra és újra pofára essek?
Érzem veled minden más lenne, de azt is tudom, hogy köztünk sosem lesz semmi... mert nem így akarja az élet. Nem így kell alakulnia nekünk, neked más kell, nekem mást kell keresnem de egyszerűen lehetetlen, mert ahogyan rámnézel azt más felülmúlni nem tudja.
És ez zavar a legjobban.
Más illata nem csap meg anniyra mint a tied, nem érzem ugyanazt mással mint veled...
De te vajon mit érzel? Kerestél valamit, de nem találtad meg bennem, de miért. Mi hiányzik belőlem?
Azt irtad az ember szomorú állat s nem mindig azt kapja a csókban amit keres... igazad lehet. Talán együttérzek... de nem. Nem bírom tovább.
Nem akarom hogy vége legyen nekünk, bár igaz még csak el sem kezdődött.
Lehet sosem fog, mégis tudom hogy lesz egy nap ami eljön és ott senki sem fog létezni, csakte és én.
Nem hiszem el...
Csak nézlek, néztelek.
Vajon ezt is csak azért tetted, hogy más féltékeny legyen? Vagy most az egyszer tényleg kellek.
Nem, nem hiszem.
Már megint hazudsz, lehet hazudtál már nekem vagy ezerszer, lehet fel sem tűnt, nem hibáztatlak semmiért sem, mert az egyetlen ember aki hibás ebben, az én vagyok, hogy még mindig hiszek neked, csak mert ártatlanságot tükröz a szemed.
Vagy inkább ártatlan hazugságot. Én sem tudom már pontosan de nem is érdekel, mert már megint csapkodom az arcom hogy hogy lehettem megint ekkora ostoba, hogy hagytam magam.
Melletted álltam, melletted mentem szótlanul, némán, de minden gondolatom neked ordibált, és tudtam hogy mikor te is elnémultál neked is minden gondolatod ordibál, de hogy mit azt sosem tudom meg, mert elég volt ránéznem az arcodra és már sejtettem...
Folyton ez megy. Már belefáradtam, talán mégiscsak mást kéne keresnem. Melletted lebénulok, szótlan maradok, már azt sem tudom mit gondolok, de te mgint csak a szívemet lopod.
Lehet, hogy csak egy érintés volt, lehet csak egy csók, egy ölelés, egy szó, egy pillantás de nekem olyan sokat számított, neked lehet semmi mást.
Ha nem lehetsz az enyém legalább egy picit próbálj meg színlelni hogy nem álca az egész.
Behunytam a szemem forgott velem a világ, azt hittem sosem érezhetek már úgy mint régen, lehet van benne igazság, de még most is azon gondolkodom, hogy miért kell hibáznom egy életen át?!
Miért kell nekem pont a te játékodban szenvednem, vesztesnek lennem, és tudni arról hogy valamit sosem kaphatok meg.
Miért kellett téged megismernem, és egy nap alatt belédszeretnem, hogy aztán újra és újra pofára essek?
Érzem veled minden más lenne, de azt is tudom, hogy köztünk sosem lesz semmi... mert nem így akarja az élet. Nem így kell alakulnia nekünk, neked más kell, nekem mást kell keresnem de egyszerűen lehetetlen, mert ahogyan rámnézel azt más felülmúlni nem tudja.
És ez zavar a legjobban.
Más illata nem csap meg anniyra mint a tied, nem érzem ugyanazt mással mint veled...
De te vajon mit érzel? Kerestél valamit, de nem találtad meg bennem, de miért. Mi hiányzik belőlem?
Azt irtad az ember szomorú állat s nem mindig azt kapja a csókban amit keres... igazad lehet. Talán együttérzek... de nem. Nem bírom tovább.
Nem akarom hogy vége legyen nekünk, bár igaz még csak el sem kezdődött.
Lehet sosem fog, mégis tudom hogy lesz egy nap ami eljön és ott senki sem fog létezni, csakte és én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése