Vártam rá és eljött értem.
Akartalak és rám se néztél,
emlékszem.
Találtam mást, boldog voltam hogy neki kellek.
De hirtelen egy nap talán,
Rájöttél hogy mégse rossz annyira ez a lány.
Egymás mellett sétáltunk, nevetve a sötétben.
Egy pillanatra megállt rajtam a tekintete, mosolyogott a szemembe mint még soha ezelőtt régen.
Boldog voltam vele, és úgy éreztem probléma a világon nincsen már.
De aztán mikor belém szavakat csókkal folytottál, akkor éreztem hogy összedőlt bennem az álomvár... s felépült egy nagyobb s szebb világ.
Azóta nem felejtelek, az életemben nem tűnhetsz el.
Ő elment, nem ír s nem felel.
Te vagy az aki még ebben a homályban is éltet.
Boldog lennék veled, de maradjunk így kérlek. Nem kell több csak nézz rám sokszor azzal a mély tekinteteddel és ha egyszer megölelsz szoríts magadhoz erősen.
Ennyit kérek mindössze se többet se kevesebbet. Az emlékeket ezentúl te öntöd nekem porcelán üvegekbe...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése