furcsa hogy nem írtam róla egy sort sem.
nem írtam egy sort sem a gyönyörű szemeiről, a legédesebb mosolyról, az imádott nevetéséről... az én tökéletesnek hitt álmaim hercegéről.
akiben megtaláltam mindent amit fontosnak tartok. és elbasztam. vagy csak szimplán nem érdekeltem eléggé. de már siránkozni sem érdemes miatta. talán egy nap még visszatér hozzám, bár attól félek, hogy túl késő lesz. pedig én tényleg annyira de annyira megszerettem.
de köszönöm a sorsnak, hogy megismerhettem. hogy tudhatok a létezéséről.

és köszönöm azt is hogy kárpótolt valakivel. valakivel, akinek még a nevét sem tudom. egy éjszaka.. alig pár óra volt az egész. és levett a lábamról. milyen rég éreztem ilyet.
és félelmetes volt, hogy mennyire odavolt értem. és ami még félelmetesebb volt az az, hogy mindent tökéletesen csinált. értett hozzám, mintha már ismert volna.
egy papírcsillag és egyetlen fotó őrzi emlékét. néha sírni volna kedvem, hogy hagyhattam elmenni a teljes neve nélkül. néha sírnék, mert nem látom többé.
de elhatároztam, hogy jövőre keresni fogom. el fog jönni.. remélem.
és ha egyszer megint találkozom vele, nem engedem el olyan könnyen.

viszont van még valaki. az utolsó reményem, aki talán egy pillantásával szétoszlatja majd minden problémámat. nem is emlékszem, mikor találtam rá de áldom azt a napot. és azóta már mindent tudok róla, mint valami őrült megszállott. de létezik az a nap amikor találkozunk. és az a nap majd eldönt mindent.