Álmomban megjelentél és átvertél, menekültem hátha utolérsz és arra keltem hogy a kedvenc dalom szól és megy a tévé.Feledni kéne, de még most is rád gondolok. Néha tényleg azt érzem hogy most már komolyan beteg vagyok.
A remény ismét felszállt, már megint én leszek a naiv, de ismét hiszek benne hátha igaz amit a szemem lát...
Viszont nem tudom kiben higgyek már, a szívem annyira fáj, miattad lettem ilyen ostoba, ilyen hülye, hogy még azt sem tudom eldönteni melyik nap hova menjek...
Van még a világon járható út a számomra, amit nem kell elhagynom többé soha?
Amin járhatok ameddig akarok, egyedül felszabadultan végtelenül boldogan?
Ahol enyém minden, nem kell osztoszkodni semmin senkivel, önzésem nem válik önzővé, és küzdenem nem kell, mert nincsen cél?
Szeretnék minden buckát oly könnyen kikerülni, a problémák elől menekülni, talán szánalmasan de egyszerűen élni, és még így is mindent megkapni. Lehetetlen.
Csak magadra gondolni, másért semmit se tenni. Undorító.
Mégis olyan csábító gondolat... vagy talán egyszerűbb lenne kizárni magadat a külvilágra hova hang sem tarthat és felszállsz az egek fölé...
..nem is biztos hogy fel lehet szállni az egek fölé. Mivan ha nem is szállsz? Főleg nem az egekbe? Hanem valami ismeretlen helyre... ami rosszabb a valóságnál. Rémálmaid milliói kergetnek.
Egy hely ahol nem szeretnek..
Egy hely ahol talán nincs is senki sem...
Egy hely mely az sem biztos hogy létezik..
Hadd ordítsam ki hírül a világnak, hogy létezem, és hogy engem szeretni s nem gyűlölni kell!
Hadd legyek szabad, független, boldog és szenvtelen!
Hadd írjam le nektek ide véres tintával szívem minden repedését!
Hadd tudathassam veled, hogy a lelkem mennyire törékeny!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése