Szállok az égen, jó a hajad.Szép vagy mint régen, hova szarjak?
Egyedül az éjben a csillagokat nézem.
Fekszek a fűben nem tudom már mit érzek.
A valóságot és a képzeletet különbeztetem meg.
Elfelejteném az egészet, túl sok volt a fájdalom.
De tudom, hogy ha sikerülne is megbánom.
Sírnom kéne, de félek kinevetsz.
Melletted rájöttem milyen az élet keményen.
Fogd be kérlek maradj csendben.
Nem érdekel már miket hebegsz...
Körbe ment az élet, forgott szédítően. Néhol megállt egy-egy bökkenőre. Ne kérdezd mi értelme én se értem, de azt tudom hogy így kell lennie, mert csak is így figyelnek minden apró részletre...
Még most sem akarom elhinni, hogy képes voltam hozzád odáig felmenni. Csakhogy lássam ahogy énekelsz, csakhogy én legyek a 69. aki szeret.
Éjjel-nappal dúdolom a dalod, mindennap felidézem a mosolyod. Tudom nem álom volt, hanem valóság, mégis lecserélném néhány képre, mi úgybánt még mindig, de mindegy az én hibám. Ne sajnálj minden az én hibám, szánalmas vagy hogy szánalmasnak tartasz, igen de én nem az vagyok akinek gondolsz. Emlékezz arra amire mondtam, csak nekem higgy senki másnak, azt mondtad rendben van megfogadod, de nézd mi történt mégsem tagadod... Nem leszel a végzetem, nem leszel az életem. Nem leszek az a barom akinek kellesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése